Bika




Külseje alapján tulajdonképpen két féle szokott lenni a Bika ember, az egyiket nevezhetnénk vénuszinak, a másikat, pedig föld típusúnak. A vénuszinak gyönyörű, már szinte tökéletes teste van, a hölgyek kecsesek, a férfiak pedig széles vállal és keskeny csípővel rendelkeznek. A másik csoportbeliek sokkal vaskosabbak, nemcsak a válluk, de a hátuk is széles, ők jobban emlékeztetnek egy igazi bikára. Mindkét csoportnak erős, dús, sötét haja van. Mindkét csoportnak megvan a lehetősége arra, hogy eldurvuljon, és a vaskosabb Bika-formát vegye fel, amivel általában együtt jár egy durvább lelkivilág is, de nagy akaraterővel képesek a magasabb lelkület irányába is elmenni, és akkor nem is híznak meg olyan könnyen, illetve a művészet is jobban megragadja őket. Általában az a jellemző, hogy fiatalon még csinosak, kecsesek és nagyon vonzóak, és ahogyan idősödnek, vagy ahogy növekednek a nehézségek az életükben, akkor evésbe fojtják bánatukat, vagy édességekkel vidítják magukat, és ezért idősebb korban megszélesednek. Ezért a Bikáknak nagyon fontos, hogy életstílusukká váljon az egészséges táplálkozás, és a mozgás is, ezzel lehet a leginkább elkerülni a harminc év feletti, vagy a terhesség alatti nagy mértékű elhízást. 

Gazdagsága nemcsak fizikai szinten lényeges, tehát nemcsak arra törekszik, hogy nagy legyen a vagyona, hanem egy olyan együtt érző lélek is, hogy képes érzékelni mások szükségleteit. Hogy azt ki akarja-e elégíteni, az már más tényezőktől is függ, de tudja, hogy kinek mire lenne szüksége. Amikor a saját vágyai megvalósítására kerül a sor, hajlamos sokszor inkább lemondani arról, amit eltervezett, csak azért, hogy ne kelljen megmozdulni. Vagyis eléggé lusták tudnak lenni a Bikák. Azonban más kedvéért sok mindenre képesek. A Bika nem szereti a rohanást, és szépen, komótosan alkotja meg véleményét valamivel kapcsolatban. Mivel ilyen megfontolt, nem szabad siettetni, már csak azért sem, mert ha valamit nem a saját nyugodt tempójában végezhet el, akkor attól nagyon idegessé, dühössé válhat. Akkor pedig tényleg olyan, mint egy felbőszült vad bika! Amúgy is észérvekkel lehet a leginkább rávenni valamire, illetve kedvességgel, erőszakkal csak a makacsságát lehet kiváltani. Az pedig még egy főnöknek sem hiányozhat, hogy a kitartó, megbízható munkatársát egy életre megbántsa. 

A Bika az az ember, aki képes az első munkahelyéről nyugdíjba vonulni. Egyrészt nagyon hűséges típus, másrészt fél a változásoktól. Inkább kitart egy biztos rossz mellett, minthogy kockázatot vállalna, még akkor is, ha jóval több fizetést ígérnek neki. Mindenben ilyen kitartó, még a téves elgondolásokban is, illetve ő azt hiszi, hogy helyesen gondolkozik, de amit kitalált, az már az övé, és onnantól kezdve nagyon nehéz megváltoztatni a véleményét. Itt is türelemmel és jó szóval, esetleg értelmes érveléssel lehet finoman változtatni, de tényleg csak óvatosan, mert nem bírja elviselni a gondolatot, hogy valaki rákényszerítette az akaratát. A Bika szívét elnyerni sem egyszerű feladat, viszont, ha valakit megszeret, azt onnantól kezdve a sajátjának tekinti, és igyekszik ellátni minden földi jóval. Ha valaki hozzá tartozik, akkor attól már nem sajnál semmit sem, szívesen odaadja neki, amire szüksége van. 

Nem hisz el olyan dolgokat, amiket nem a saját szemével látott, tapasztalt meg. Ezért a vallás és az életfilozófiák nem tudják olyan könnyen megérinteni a Bikákat. Mivel eléggé hagyomány tisztelőek, ezért azt a hitet követik, amit szüleiktől láttak-örököltek. Ennek a hitnek is akkor van igazán valami hatása rá, ha gyakorlatias. Egyébként nem tudja, mit kezdjen vele. Abban viszont feltétlenül hisznek, hogy egyszer eljön az ő idejük. Vagyis nem csak lustaságból helyezkedhetnek várakozó álláspontra, hanem azért is, mert a céljukat feltétlenül el akarják érni, ettől is eltántoríthatatlanok, és kivárják az elinduláshoz leginkább megfelelő időpontot. Ha pedig itt az idő, akkor megállíthatatlanul haladnak kiszemelt céljuk felé. 

A látszólagos keménysége és tartózkodó, óvatos viselkedése ellenére sokszor szenved a bizonytalanság érzésétől. Ő egy nagyon érzelmes ember, még ha ezt nem is mutatja ki sokszor, és igen sebezhető is. A Bikának mindig éreznie kell, hogy akit ő szeret az hasonlóképpen viszontszereti. Igényli a szerelem bizonyítékait, nem csak ajándékokat, hanem a testi kapcsolatot is, símogatást, érintést. Fontos tudni a Bika párjának, hogy különösen ügyelnie kell arra, hogy ne maradjon el a búcsúcsók, vagy a bármilyen szokásos szertartás, mert ha ezt elfelejti a partner, akkor máris befészkelődik a Bikába a gondolat, hogy esetleg már nem is szeretik őt annyira, mint eddig, ha képes volt a párja kihagyni ezt az egyszerű, de mindenképpen lényeges részletet. A szokások rabjává válik, és azt hiszi, hogy mindennek úgy kell lennie, ahogyan az már a gyakorlatban bevált. Tehát, ha a heti három szeretkezéshez szokott hozzá, akkor az ennél több és a kevesebb is megzavarhatja az életét. A sokkal több fárasztóvá válhat, és esetleg eltávolodást vált ki belőle, a kevesebb pedig ismét a bizonytalanságot hozza ki belőle, még akkor is, ha egy új élethelyzet, mondjuk a kisbaba megszületése az oka a szeretkezés rendszerének a megváltozásának. 

Mivel a testi gyönyöröket nagyon tudja élvezni, ezért a szex egy remek energiaforrás a számára. Ugye, azt már tudjuk, hogy amikor egy férfi és egy nő együtt tudnak az orgazmusig eljutni, akkor hatalmas energiák szabadulnak fel, amik mindkét embert feltöltik a másik nem energiájával. Ez a kiegyensúlyozottság érzését adja, akár napokon keresztül is, egészen addig, ameddig újra fel nem gyűlik a saját energia, és azt ismét át kell adni a másiknak. Mindenkinek kellemesebb úgy az együttlét, ha finoman illatos a partner, és szép a csomagolása, vagyis a ruhája is, de a Bika biztos, hogy ezen kívül még szereti az evést is az előjáték részévé tenni, vagyis egy kellemes vacsora, egy szép, ápolt partnerrel máris meghozza a szeretkezési vágyat neki. Azért itt is jó lenne, ha nem mohón állna neki a vacsorának, hanem a mértéktartást tudná gyakorolni, hiszen, ha dugig tele van a hasa, akkor előbb lesz kedve aludni, mint szerelmeskedni. A szexre is érvényes, de más téren is fontos tudni, hogy a Bika nő nem szereti, ha uralkodnak felette, vagy hogy megmondják, mit kell tennie. Ő szereti megmondani, mi hogyan legyen, azután már hagyja, hogy a férfi irányítsa az eseményeket, de feltétlenül az ő útmutatásai alapján. 

Már beszéltünk arról, hogy a túltápláltság komoly veszélyt jelenthet a számára, azt pedig már az orvostudománytól tudhatjuk, hogy ennek következtében akár vérnyomás-problémák is előjöhetnek, ami összefügg a tettvággyal is. Ezen kívül a szívet is tönkreteheti a magas koleszterin-szint, a szív betegségei hátterében az önmagam elfogadása és mások szeretetének képessége is jelen van. Sajnos a cukorbetegség is egyenes következménye lehet a túltápláltságnak, ami ugyancsak azzal függ össze, hogy mennyire tudom feldolgozni azt a szeretetet, amit kapok másoktól, illetve, én magam mennyire tudok másokat szeretni önfeledten, szívből, őszintén. 

Az alkotókészség valamilyen formája biztosan megvan minden Bikában. Jó érzéke van a szépművészettől kezdve az építkezésig mindenhez, de az egyéntől függő dolog, hogy ki miben a legjobb. Ezt érdemes kutatni magában, hiszen az önértékelésének jót tesz, illetve ezzel az eltitkolt, vagy nehezen kimutatható érzelmek is világra jöhetnek. Az énekléssel szinte minden Bikának érdemes próbálkoznia, ha másnak nem, legalább a kicsinyének énekelgessen. A Bikához tartozik a nyak, így ez a terület mindig fontos a számára. Ha ő maga nem érez elég indíttatást az alkotásra, akkor is szívesen támogat művészeket. 

Gondoskodó és aggodalmas. A szeretete tökéletesen birtokló. Jobb, ha arról senki sem álmodozik, hogy az ő pici gyerekét elveszi tőle. Csak sajnos, amikor felnőtté válik, és már itt lenne a párkeresés ideje, akkor is így érez. Ez a hozzáállás egy öntudatos gyerek esetében odáig is fajulhat, hogy a szülő nem megy el a gyereke esküvőjére. Itt is a meggyőzést és a türelmes érvelést tudom javasolni, hiszen lassan meg lehet változtatni a Bika álláspontját is, de mindenképpen sok időre van szüksége ennek a megemésztésére. 

Csöndes, jó gyerek, nem sok vizet zavar. A tanulás is nehezen, lassan megy, de belejön, mert az elkezdett, vagy vállalt feladatot mindenképpen elvégzi. Nem akarja feladni. A Bika gyermeknek még fontosabb, hogy sok szeretetet, dédelgetést kapjon, mint másoknak, és ha ezt nem kapja meg úgy, ahogyan ő igényelné, akkor teletömi magát édességgel, és könnyen elhízik. A kövérség pedig önértékelési gondokat okozhat, főleg kamaszkorban, amikor már kacsintgat a másik nem felé. Igyekezni kell a Bika gyermek felvilágosításával, ugyanis meglehetősen sietős neki felfedezni, hogy mi is az, ami neki nincs. Abban bízhatnak a szülők, hogy amikor már tisztában van a lehetséges következményekkel, akkor óvatos, elővigyázatos. De ha valamiről nem tud, akkor ott nem tud óvatos lenni! 

Bármilyen betegsége is van egy Bika embernek, minden esetben végig kell gondolnia, hogy van-e olyan dolog, ami csak azért van az életében, mert megszerezte egyszer. Itt az a lényeg, hogy a jelenlegi élethelyzetében szüksége van-e igazából arra a valamire, legyen az valamilyen tárgy, vagy emberi kapcsolat, esetleg gondolatmenet. Amire már nincsen szüksége, attól meg kellene szabadulnia, mert így tudja elősegíteni a testében felgyülemlett felesleges zsírtól vagy különféle hulladékoktól, káros anyagoktól való megszabadulást. Mivel emberek vagyunk, így a lelki és a szellemi szintünk is szoros összefüggésben van a testünk működésével, és ha lelki szemeteket tárolunk, akkor az kihatással van a testünkben lerakódott dolgok visszatartására is. Éppen így, ha már egy kapcsolat nem tud nekünk kellemes érzéseket adni, de az érdekeink az érzéseink ellenére is oda kötnek, akkor az elősegíti a káros dolgok lerakódását a szervezetben. Tehát nem elég egészségesen enni, sokat mozogni, még arra is oda kell figyelnie szegény Bikának, és mindenki másnak is, hogy csak olyan tárgyakat halmozzunk fel a szekrényekben, de még a padláson és a pincében is, amire belátható időn belül szükségünk lesz. Ami biztos, hogy nem kell, azt feltétlenül oda kell adni valakinek, vagy ki kell dobni a szemétbe.